Miért lenne baj, hogy 65 évesen boldog akarok lenni? Túl késő vagy netán kínos lenne? Én nem így gondolom. Engedd meg, hogy elmeséljem a történetemet.
40 éves koromban elváltam a férjemtől. Nem volt könnyű időszak, hiszen hosszú éveket éltünk együtt, és két gyönyörű gyermeket neveltünk fel. De az érzelmek már rég kihűltek, és egy ponton úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk. Nem egyszerű valakivel együtt élni, aki szinte már csak bosszant.
A gyerekeim azóta felnőttek: a lányom saját családot alapított, a fiam pedig külön él, bár még nem nősült meg. Egy évvel ezelőtt úgy éreztem, ideje új fejezetet nyitni az életemben. Ezért elkezdtem nyitni az emberek felé, és így találkoztam Miklóssal.
Kezdetben csak beszélgettünk, de gyorsan rájöttünk, hogy több van köztünk egyszerű szimpátiánál. Nem akartuk húzni az időt – az én koromban az idő a legértékesebb dolog. Így hát eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Azóta együtt élünk, és boldogabb vagyok, mint valaha. Mellette legalább húsz évvel fiatalabbnak érzem magam.
Miklós nemrég megkérdezte, mit szólnék, ha hivatalossá tennénk a kapcsolatunkat. Természetesen igent mondtam, hiszen szeretem őt. Elkezdődtek az esküvőszervezés izgalmas, de mozgalmas napjai: lefoglaltunk egy termet, zenészeket, fotóst és egy házigazdát. A megtakarításainknak hála, mindent megengedhetünk magunknak. Miért is ne? Mi van abban, ha 60 felettiek vagyunk?
A legnagyobb kihívás azonban az volt, hogy elmondjuk a gyerekeinknek a hírt. Miklósnak két lánya van az első házasságából, én pedig a lányomat és a fiamat hívtam meg egy közös vacsorára. Finom ételekkel készültem, izgatottan vártam a reakcióikat. De ahogy kiderült, jobb lett volna, ha meg sem szólalok.
– Megőrültél? Anya, milyen esküvő? – förmedt rám a lányom.
– Töröld el az egészet, és ne találj ki hülyeségeket! Már azon kezdek gondolkodni, hogy valami baj van a fejeddel. Vagy talán Miklós vitt téged félre? – tette hozzá a fiam.
A szavaik szinte megsemmisítettek. Semmilyen támogatást nem kaptam tőlük. És sajnos Miklós lányai sem fogadták jobban a hírt.
De tudod mit? Nem fogjuk lemondani az esküvőt, és eszünk ágában sincs szakítani. Az élet nem áll meg 65 évesen! Ünnepelni fogunk, ha kell, vendégek nélkül. Mi boldogok vagyunk, és ez számít igazán.
Mit gondolsz az időskori esküvőkről? Van valahol leírva, hogy egy bizonyos kor után már nem lehet szerelmes az ember? Én biztosan nem hiszem. Boldogságra mindenkinek joga van, bármennyi idős is legyen!