„Zsófi” – mondta egy este –, „a főnököm Budapestre küld. Egy fontos ügyfelet kell meglátogatnom. Tudom, hogy közeledik az ünnep, de sajnos nem tudtam nemet mondani.” Miközben beszélt, kerülte a szemkontaktust, és valami furcsa érzés költözött belém. De megpróbáltam nem túlgondolni a dolgot. Hiszen ő volt a férjem, az az ember, akiben mindig feltétel nélkül megbíztam.
Ez lett az első karácsony, amit külön kellett töltenünk, mióta összeházasodtunk. Bármennyire is fájt, megértettem, hogy a munkája fontos, ezért csak támogatóan bólogattam. Elhatároztam, hogy a családommal és barátaimmal ünneplek, és nem fogom hagyni, hogy a helyzet elrontsa az ünnepi hangulatomat.
A furcsa telefonhívás
Szenteste Tamás késő este hívott.
„Boldog karácsonyt, drágám!” – mondta, de a hangján hallatszott valami feszültség.
„Boldog karácsonyt! Hogy megy az ügy Budapesten? Sikerült megoldani a problémát?”
„Igen… persze. Figyelj, most nem tudok sokat beszélni, épp egy megbeszélés közepén vagyok…”
A háttérből edények csörgését és nevetést hallottam.
„Vacsorán vagy?” – kérdeztem. Tamás zavartan elmondta, hogy egy rendkívüli találkozó miatt van ott, majd gyorsan letette a telefont.
Ekkor kezdett igazán gyanús lenni a helyzet. Karácsony estéjén, este kilenckor rendkívüli találkozó? Nem stimmelt valami.
Az igazság nyomában
Eszembe jutott, hogy a fitneszkövetőmet pár nappal korábban az autójában hagytam. Gyorsan ránéztem, és amit láttam, megrázott. Tamás sosem ment Budapestre. Egy szállodában tartózkodott, alig 15 percnyire tőlünk.
Az autómba pattantam, és szinte remegve vezettem el a szállodához. Tamás autóját ott találtam a parkolóban. Az előcsarnokba siettem, és a recepcióshoz fordultam.
„Segíthet valamiben?” – kérdezte.
Megmutattam neki egy képet Tamásról, és könnyeimmel küszködve mondtam: „Ez a férjem, azt mondta, hogy Budapesten van, de az autója itt van. Kérem, segítsen!”
A recepciós eleinte habozott, de végül átadott egy kulcskártyát.
„Néha a dolgok nem olyanok, amilyennek tűnnek” – mondta, és ezek a szavai csak még jobban összezavartak.
A meglepetés
Amikor kinyitottam a 412-es szoba ajtaját, azonnal kiáltottam: „Tamás, hogy tehetted ezt?”
De a szobában nem a férjem állt, hanem egy idős férfi, tolószékben. Az ősz hajú férfi döbbenten nézett rám.
„Apu!?” – suttogtam remegő hangon.
„Zsófi, kislányom” – mondta könnyes szemmel.
Édesapám, akit 26 éve nem láttam, ott ült előttem. Ötéves koromban eltűnt az életemből, miután elváltak anyámmal. Azóta mindig hiányzott, és sokszor álmodoztam róla, hogy egyszer újra találkozunk.
Tamás elmagyarázta, hogy anyám halála előtt sokat beszélt neki apámról, és megemlítette, hogy talán még él. Tamás az interneten keresett rá, és megtalálta. Évek óta Aradon élt. A férjem meg akart lepni karácsonyra azzal, hogy újra találkozunk, de én előbb érkeztem.
Életem legszebb karácsonya
Ez a karácsony végül hármasban telt el: Tamással, édesapámmal és velem. Apám történeteket mesélt az életéről, és olyan érzés volt, mintha visszakaptam volna egy rég elvesztett darabot az életemből.
Tamás titkolózása nem árulás volt, hanem szeretetének legmélyebb megnyilvánulása. Ez a karácsony nemcsak a megbocsátásról, hanem az újrakezdésről is szólt.
Ha te is hiszel a szeretet erejében, oszd meg ezt a történetet a barátaiddal!