Azt mondtam a menyemnek felháborodva: – Egy házi tojás 100 forintba kerül, és te a kutyádnak adod? Miért cipeltem a táskámat a faluból, ha csak ezt érdemlek?
Idén úgy döntöttünk, hogy húsvétkor hozzám jönnek a gyerekek, én pedig vízkeresztkor megyek hozzájuk. Mivel tudtam, hogy Andrea, a menyem nem fog sokat főzni, elhatároztam, hogy házi készítésű finomságokkal kedveskedem nekik. Rengeteg ételt gyűjtöttem: házi tojást, főleg az unokáimnak, egy csirkét leöltem, a szomszédtól pedig friss tejfölt és túrót vettem. Egy hatalmas táskával érkeztem. Szerencsére a fiam várt rám a buszpályaudvaron, különben nem tudtam volna hova tenni azt a sok mindent.
Amikor megérkeztünk, Andrea őszintén örült a hozott termékeknek. Persze! Az ünnepi asztalra viszont csak bolti galuskát készített.
Úgy döntöttem, segítek neki, hogy legalább egy normális vacsora készüljön. Amíg ettünk, észrevettem, hogy a kutyája főtt tojást eszik.
– Andrea, adtál tojást a kutyámnak? – kérdeztem, meglepődve.
– Igen, miért, mi a baj vele? – válaszolta nyugodtan.
– Ezek házi tojások! Kifejezetten az unokáimnak hoztam őket. Már csak 20 darab van, és nem is ettem meg magam, hogy elhozhassam.
– És akkor mi van? A kutya is él, és a mi kutyánk fajtatiszta, drága – válaszolta büszkén.
– Andrea, tudod, hogy egy házi tojás a piacon 100 forintba kerül? És a legfontosabb, hogy azért hoztam őket, hogy a gyerekek egészségesen, vegyszerek nélkül étkezzenek. Miért csak bolti cuccokat eszel?
– Mindenki így él, és semmi – vonta meg a vállát.
Kegyetlenül megsértődtem. Ekkor láttam, hogy Andrea az általa hozott tejfölt használja mártásnak. Miért nem használhatott volna házi tejfölt? De ő nem vette komolyan, amit mondtam. Az ünnepi asztalnál veszekedtünk.
– Ennyi, akkor megyek haza! – mondtam, próbálva visszatartani a könnyeimet. – Látom, csak zavarlak.
– Hova mész ilyen későn? Maradj reggelig! – mondta Andrea.
Maradtam. De amikor reggel elkezdtem készülődni, megláttam a táskámat a folyosón. Szinte minden, amit hoztam, benne volt.
– Miért gyűjtötted ezt? – kérdeztem.
– Úgy fogod használni, ahogy jónak látod – válaszolta szárazan.
– Nem kellett volna így tenned! Minden tőlem telhetőt megtettem – mondtam bosszúsan.
– Ha segíteni akartál, nem kellett volna megmondani, hogyan használd – vágott vissza.
Hazamentem, a táskámat a folyosón hagyva. De most kérdezem: tévedtem? Vagy tényleg már egy szót sem lehet szólni? Nem értem, miféle menyek azok, akik ilyen módon viselkednek.