Tíz éve dolgozom Olaszországban, egy idős hölgyet gondozok. A munka nehéz, de nem panaszkodom, mert az évek során sikerült megtakarítanom annyit, hogy segíthessek a családomnak. Fiam, András és felesége, Zsuzsanna, messze élnek tőlem, és csak ritkán találkozunk. Az unokáimat imádom, de nagyon hiányoznak.
Ezen a télen nem tudtam hazajönni karácsonyozni. A senora megbetegedett, így nem hagyhattam őt magára. Az ünnepek előtt 150 ezer forintot küldtem Zsuzsannának, hogy vegyen téli kabátot, cipőt, sapkát és ujjatlan kesztyűt a gyerekeknek, hiszen a tél kemény, és gyorsan nőnek. A menyem megígérte, hogy mindent megtesz.
Csak újév után tudtam hazautazni, és úgy döntöttem, meglátogatom a családomat. Amikor beléptem a lakásukba, azonnal észrevettem, hogy a gyerekeknek nincs új ruhájuk. A régi kabátok és cipők ott voltak.
– Zsuzsanna, hol vannak az új ruhák a gyerekeknek? – kérdeztem, próbálva visszafogni a dühömet.
A menyem vállat vont, majd halkan mormolta:
– Jelentkeztem manikűr tanfolyamra... Vettem lámpát, géllakkokat... Hamarosan saját vállalkozásom lesz!
Ezt nem tudtam feldolgozni. A pénzt, amit kemény munkával kerestem, hogy a gyerekeknek segítsenek, ő a saját vállalkozására költötte.
– Komolyan gondolod? Mi lesz a gyerekekkel? Miért kell nekik régi cipőt hordani, miközben te új vállalkozást indítasz?
András közbeszólt, próbálva megnyugtatni:
– Ne kezd el, anya! Zsuzsanna segíteni akar a családnak, és ha sikerül neki, az jobb lesz a gyerekeknek.
De én nem bírtam csendben maradni:
– Pénzt küldtem, hogy a gyerekek ne fagyjanak meg, nem pedig hogy te manikűrfelszerelést vegyél!
Zsuzsanna felállt, dühösen becsapta az ajtót, András pedig némán ült.
– És te, András? Miért hagytad, hogy így történjen? Miért nem gondoskodsz jobban a gyerekekről? – kérdeztem keserűen.
Az unokáim később odajöttek, megöleltek, és vidáman meséltek nekem. Nem tudtam visszatartani a könnyeket. Minden, amit tettem, a gyerekekért volt, de úgy éreztem, senki sem értékeli az erőfeszítéseimet.
Másnap a megtakarításaimból új kabátokat és csizmákat vettem a gyerekeknek. Zsuzsanna pedig továbbra is próbálkozott a manikűr üzletével, bár még nem voltak ügyfelei. Az egyetlen vevője a szomszéd volt, aki csokoládét adott cserébe.
Indulás előtt még egy utolsó üzenetet hagytam András számára:
– Ha legközelebb pénzt küldök, te felelsz annak felhasználásáért. Küldj nyugtát, különben nem küldök többet.
Most már fáj visszaemlékeznem erre a napra. Szeretem a családomat, de úgy érzem, Zsuzsanna kihasználja a kedvességemet. És minél tovább vagyok távol, annál inkább félek, hogy minden erőfeszítésem hiábavaló lesz.