A múlt előtti hétvégén volt az ikrek születésnapja. Egy kávézóban ünnepeltük, hogy a fiúk ötévesek lettek. Úgy tűnt, az ünnepség remekül sikerült. Anna előre jelezte mindenkinek, hogy pénzt adjanak ajándékba. Én százezer forintot tettem a borítékba – fejenként ötvenezer-ötvenezer forintot. Szerintem ez egy szép összeg.
Tegnap pedig, miután vettem egy kis gyümölcsöt, elmentem hozzájuk, hogy meglátogassam az unokáimat, és megnézzem, mire költötték a pénzemet. Ekkor ért a sokk.
Két felnőtt gyermekem van – egy fiam és egy lányom. A lányom Budapesten él, a fiam és a családja pedig ugyanabban a városban, ahol én. A férjem halála óta az unokáim lettek az életem értelme. Természetesen a fiam családjával tartom a legtöbbször a kapcsolatot, hiszen ők vannak hozzám közelebb. A fiamnak két ikerfia van, Márk és Máté. Amikor kicsik voltak, dolgoznom kellett, ezért néha bébiszitter vigyázott rájuk. Most Anna maga gondoskodik a gyerekekről.
Néha elviszem magamhoz a fiúkat hétvégére, vagy elmegyünk együtt kirándulni. A családi kapcsolatunk többé-kevésbé normális volt. Ha valami nem tetszett a háztartásukban vagy a gyereknevelésben, igyekeztem csendben maradni. Minden generációnak megvan a maga véleménye az életről.
De ami mostanában történt, az egyszerűen felfoghatatlan!
A fiúk születésnapján Anna bejelentette mindenkinek: pénzt kér ajándékba. Ez egyrészt érthető – a gyerekeknek már rengeteg játékuk van, és a szülők jobban tudják, mire van szükségük. Én is ezért döntöttem úgy, hogy fejenként ötvenezer forintot adok. Úgy tűnt, az ünnep jól sikerült, mindenki boldog volt.
De tegnap, amikor gyümölccsel mentem hozzájuk, nem akartam hinni a szememnek. Anna új, feltöltött ajkakkal nyitott ajtót! Egyszerűen nem találtam a szavakat.
– Ez meg mi? – kérdeztem. – Mit vettetek a gyerekeknek? Miért van ez a változás? Tényleg erre volt szükség?
Ő pedig higgadtan válaszolt:
– A gyerekeknek mindenük megvan. Ne halmozzuk el őket felesleges játékokkal. Az ajándékba kapott pénzből pedig megvalósítottam egy régi álmomat. Annyi éven át csak a gyerekeknek szenteltem az életemet, most jogom van egy kicsit magamra is gondolni.
Ez engem teljesen felháborított. Hogy lehet ilyet tenni? Ebben a nehéz időszakban ilyen hiábavalóságokra szórni a pénzt!
És ekkor megérkezett a fiam. Azt hittem, támogatni fog, de épp ellenkezőleg, a feleségét kezdte védeni.
Csendben felvettem a cipőmet, becsaptam az ajtót, és kimentem. Még teázni sem maradtam. Otthon sokáig nem találtam a helyem a felháborodástól. Ekkor jutott eszembe: vissza fogom kérni azt a pénzt! Én magam megveszem az unokáimnak, amire szükségük van.
Remélem, az olvasók egyetértenek velem. Nagyon várom a véleményüket! Előre is köszönöm!