Már alig néhány nap van hátra az újévig. Van, aki türelmetlenül várja, ünnepi hangulatot és csodákat remél. De számomra az újév – mint minden más ünnep – inkább pánikot és rengeteg stresszt jelent.
Ez pedig főleg az anyósom miatt van. Ő egy rendkívül különc asszony, és ami a főzést illeti, hát… fogalmazzunk úgy, hogy sajátos elképzelései vannak.
Az anyósom konyhája: macskaszőr és lejárt konzervek
Együtt élünk, így pontosan látom, hogyan készíti az ételeit. Az anyósom nagy állatbarát, és macskákat tart otthon. Bár szeretem az állatokat, nem igazán értem, hogyan kerül ennyi macskaszőr az általa főzött ételekbe. Ha én főzök, valahogy nincs ez a probléma. Néha úgy érzem, mintha a szőrt fűszerként használná…
És ez még nem minden. Ha valami leesik a földre főzés közben, egyszerűen felveszi, leporolja, és visszarakja a tányérra. Talán innen ered a macskaszőr? Legalább megmoshatná az ételt ilyenkor, de nem, ő ezt teljesen feleslegesnek tartja.
Lejárt szavatosság mindenhol
Egyszer, amikor anyósom elutazott egy hétre, úgy döntöttem, rendet teszek a hűtőjében. Amit ott találtam, az maga volt a rémálom: rengeteg lejárt szavatosságú étel, némelyik több mint egy éve romlott meg. Az éléskamrában pedig konzerveket leltem, amelyek még a tavalyelőtti karácsonyról maradtak meg.
És ez még csak a konyha! A gyógyszeres szekrényében olyan tabletták vannak, amelyek a 2000-es évek elején jártak le. Elképzelni sem merem, mi történne, ha véletlenül bevenne egy ilyet. De az anyósom szerint ez nem probléma: „A gyógyszer nem romlik meg!” – szokta mondani.
Alkohol minden mennyiségben
Az anyósom szerint ünnep alkoholfogyasztás nélkül elképzelhetetlen. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha én is innék, de sajnos nem bírom az alkoholt. Erről többször is beszéltem vele, de úgy tűnik, nem érdekli. Minden alkalommal előadja ugyanazt a mondókát: „Csak egy kicsit igyál, tiszteletből!” – mondja.
Az a helyzet, hogy a férjem imádja az édesanyját, így az ünnepeket mindig vele töltjük. Ezért kénytelen vagyok részt venni ezekben az összejövetelekben, ahol az anyósom finoman szólva sem az egészségügyi előírások betartásával készíti el az ünnepi vacsorát.
Hogyan éljem túl?
Én viszonylag kényes vagyok az ételre, de a férjem nem az. Őt még sosem érte ételmérgezés az anyja konyhájában, de engem egyszerűen taszítanak a lejárt termékek és a macskaszőrös falatok. Mégis, minden ünnepen megpróbálom elfogadni az ételeit, hogy ne bántsam meg. Aztán utána gyűlölöm magam, hogy nem álltam ki a saját elveim mellett.
De mit tehetnék? Mondjam azt, hogy „Bocsánat, de nem szeretem az ételt, amit főztél”? Ez azonnal megmérgezné a kapcsolatunkat.
Van erre valami megoldás? Ha igen, nagyon szívesen fogadom a tanácsokat, mert így az ünnepek számomra nem a békéről és örömről szólnak, hanem egy állandó stresszforrást jelentenek.