Anyósom nem érti meg, hogy mi másképp élünk,
Az anyósom, Margit néni, egyszerűen képtelen elfogadni a mi családi szokásainkat. Nemcsak hogy folyton kritizál, de még a rokonok előtt is rendszeresen hangoztatja az elégedetlenségét velem kapcsolatban.
Margit nénivel, az anyósommal, sosem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Nem tudja elfogadni, hogy nem töltök órákat a konyhában a férjem kedvéért. Én viszont úgy gondolom, ha van lehetőség készételeket vásárolni, rendelni, vagy akár félkész termékeket használni, akkor miért állnék órákig a tűzhely mellett?
Őszintén szólva soha nem akartam a "tökéletes háziasszony" szerepét betölteni. Sikeres vállalkozásom van: manikűrösként és szempillahosszabbítással foglalkozom. Annyi ügyfelem van, hogy néha még aludni is alig jut időm. A férjemmel, Péterrel pedig közösen fizetjük az autóhitelünket, így mindketten sokat dolgozunk, hogy időben törlesszünk.
A főzés egyszerűen nem az én terepem. Természetesen enni kell, de én inkább egyszerű megoldásokat választok: kész salátákat, előre szeletelt ételeket vagy félkész fogásokat vásárolok. Néha rendelünk is. Péter megérti, hogy nincs időm erre, és gyakran ő maga készít vacsorát.
Az anyósom kifogásai
Margit néni viszont nem tud beletörődni, hogy nem felelek meg az elképzeléseinek. Ha családi összejöveteleken találkozunk, ételrecepteket mutogat, és nem felejti el odaszúrni a megjegyzéseit:
– Ez biztos nem neked való, kislányom. Még egy rántottát sem sütsz reggelire, igaz?
– Mondd csak, tudod egyáltalán, hogyan kell krumplit pucolni?
– Péter, milyen szerencsétlen vagy, biztos elfúj a szél, úgy lefogytál.
Már a kapcsolatunk elején tisztáztam Péterrel, hogy nem szeretek főzni. Ő erre csak nevetett, és azt mondta, hogy nincs ezzel semmi gond, ő magának is meg tudja csinálni az ételeit. És tényleg! Néha még romantikus vacsorákat is készít nekem, amit nagyon szeretek. Margit néni azonban továbbra sem fogadja el a helyzetet.
Egy kellemetlen vacsora
Egyszer, egy családi vacsorán újra előkerült a főzés témája. Margit néni ismét Pétert dicsérte:
– Jaj, Péter, olyan ügyes vagy! Dolgozol, vettél autót, és még főzni is tudsz. Honnan van ennyi türelmed?
Csend lett az asztalnál, mindenki rám nézett. Péter nyugodtan válaszolt:
– Anya, tudod, hogy szeretek főzni.
Margit néni sóhajtott:
– Hála istennek, mert nem minden férfi tűrné ezt. Nézd csak, János – fordult a sógorom felé –, ő sem ülne le a felesége húslevese nélkül.
A sógornőm is egyetértett:
– Így van. János néha még pitét is rendel, ha én nem érek rá, de azt mondja, hogy az otthoni ízek azok, amik igazán boldoggá teszik.
Éreztem magamon a tekinteteket, de próbáltam higgadt maradni. Margit néni végül hozzátette:
– Péter nemrég lasagnét készített, méghozzá igazit, ahogy Olaszországban szokás. Olyan ügyes vagy, fiam! Olya, talán ideje lenne neked is megtanulnod egy-két receptet.
Elmosolyodtam, és ironikusan válaszoltam:
– Margit néni, nekem nincs szükségem receptekre. Péter igazi mesterszakács, én pedig szívesebben vállalok plusz ügyfeleket, minthogy órákig lasagnét készítsek.
A hangulat kezdett feszült lenni, ezért Péter gyorsan más témára terelte a beszélgetést. De ettől függetlenül úgy éreztem, mintha nem igazán lennék része a családnak.
Majd talán egyszer...
Lehet, hogy ha lesz gyermekünk, Margit néni figyelme inkább rá fog irányulni, és nem az én konyhai képességeimre.
És te? Szívesebben főzöl otthon, vagy inkább rendelsz valami finomat?