Egy nagymama vallomása
A nevem Erzsébet, hatvankét éves vagyok. Egész életemet a családomnak szenteltem. Amikor a fiam, Péter, feleségül vette Rékát, boldog voltam. Kedves, okos lánynak ismertem meg. De mostanában feszültség alakult ki közöttünk, és tanácstalan vagyok, hogyan kezeljem.
Amikor megtudtam, hogy Réka gyermeket vár, az örömöm határtalan volt. A férjemmel, Istvánnal elkezdtünk készülni életünk új szakaszára. Még a munkámat is otthagytam, hogy segíteni tudjak a fiam családjának. Mindig úgy képzeltem el magam, mint egy nagymama, aki ott van unokája minden fontos pillanatánál: az első mosolynál, az első lépéseknél, az első szónál. De az élet mást tartogatott számomra.
Hat hónappal ezelőtt született meg az unokám, Máté. Azóta próbálok közel lenni Péter családjához. Főztem nekik, kitakarítottam, és vigyáztam a babára, amikor csak tudtam. Azonban Réka egyre többször mutatta, hogy zavarja a jelenlétem.
— „Megint túlöltöztetted Mátét” – jegyezte meg egyszer, amikor sétálni indultam vele. – Így túlhevülhet.
— Réka, ez csak az ő érdekét szolgálja – próbáltam védekezni. – A babák könnyen kihűlnek.
— De én vagyok az édesanyja, és jobban tudom, mi a jó neki – válaszolta határozottan.
Fájt hallanom ezeket a szavakat. Csak segíteni szerettem volna. Mit rontottam el?
A legnehezebb beszélgetés
A legfájóbb az volt, amikor Réka nyíltan megmondta, hogy nem szeretne naponta látni.
— Erzsébet, hálásak vagyunk a segítségedért, de kérlek, gyere ritkábban. Hetente egyszer-kétszer elég lesz.
— De én csak segíteni akarok! Annyi dolgotok van…
— Megoldom egyedül is – vágta rá élesen.
Olyan érzésem volt, mintha kiszorulnék az unokám életéből. Este felhívtam Pétert.
— Fiam, ezt nem bírom elviselni – mondtam neki könnyek között. – Mindent megteszek, hogy segítsek, de Réka elutasít. Nem látod, milyen igazságtalan ez?
— Anya, megértem, hogy nehéz neked – válaszolta nyugodtan. – De Rékának joga van eldönteni, hogyan neveli a fiunkat. Adj neki egy kis teret.
— Teret? – háborodtam fel. – Úgy érzem, el akarnak távolítani Mátétól!
— Nem erről van szó. Réka csak azt szeretné, ha ő is élvezhetné az anyaságot. Te is voltál fiatal anya, ezt meg kell értened.
Nem akartam elhinni, hogy a saját fiam is így gondolja. Aznap este sokáig sírtam, és nem jött álom a szememre.
Hogyan tovább?
Eltelt néhány hét, de még mindig nehéz elfogadnom az új helyzetet. Hetente egyszer látom csak Mátét, ami számomra kevés. Látom, hogyan növekszik, de úgy érzem, kimaradok az életének fontos pillanataiból. Ez összetöri a szívemet.
Te mit tennél a helyemben? Vajon joga van egy nagymamának ahhoz, hogy aktívan részt vegyen az unokája életében, vagy vissza kell vonulnia, hogy ne rontsa meg a kapcsolatát a menyével?
Oszd meg véleményedet!