Miután elváltam a férjemtől, a lányommal egy külvárosi házból egy kisebb, egyszobás városi lakásba költöztünk. Végre egy kicsit fellélegezhettünk. Úgy tűnt, hogy a jövőnk békés és gondtalan lesz. Egy szombati telefonhívás azonban gyorsan kizökkentett ebből az illúzióból.
A volt férjem nővére, Ágnes, hívott. Nem volt ez szokatlan, hiszen már a házasságunk idején is gyakran előfordult, hogy a hétvégékre rám hagyta a lányát, Noémit, hogy ő intézhesse a „sürgős” ügyeit. Persze ezek az ügyek többnyire saját magával kapcsolatosak voltak: manikűr, fodrász, bevásárlás. Nemegyszer gyanítottam, hogy igazából otthon maradt, és egyszerűen csak pihenni akart.
Régebben Ágnes mindig megpróbálta kideríteni, mit tervezünk a hétvégére. Ha moziba, állatkertbe vagy valamilyen gyerekprogramra készültünk, rögtön megkért, hogy vigyük magunkkal Noémit is. Próbált néha pénzt adni nekünk, de a férjem, Gábor, mindig visszautasította. Később már csak egyszerűen közölte, hogy vigyázzunk a lányára, és kész. Ez szinte minden hétvégén így ment.
Gábor általában egy óra játék után kifogyott az energiából, és „sürgős dolga” akadt, így a gyerekfelügyelet mindig rám hárult. Be kell vallanom, Noémi nem volt könnyű eset. Gyakran agresszíven viselkedett, és nehéz volt szót érteni vele. A hétvége végére kimerülten mentem dolgozni.
Anyagilag is érezhető volt egy plusz gyerek jelenléte, hiszen a programok és játékok nem olcsók. Gábor szerint viszont ez nem volt probléma, hiszen „ha már a saját gyerekemről gondoskodom, egy másikról is tudok.”
És most, a válás után Ágnes ismét felhívott. Ahogy várható volt, sürgős dolga akadt, és rám akarta bízni Noémit. Meglepett a pofátlansága. Ezúttal visszautasítottam, mondván, hogy nekem is találkozóm van. Próbált győzködni, de végül megsértődött, amikor látta, hogy hajthatatlan vagyok.
Nem értettem, hogy miért gondolja Ágnes, hogy joga van segítséget várni tőlem. Az évek alatt soha nem kaptam tőle támogatást. Bár fizikailag képes lettem volna vigyázni a lányára, úgy éreztem, hogy ez már túlmegy minden határon. Valahol meg kell húzni a határt, és meg kellett értetnem vele, hogy nem lehet folyamatosan kihasználni másokat – engem biztosan nem.