Amikor megkérdeztem a kislányomat, kit szeretne meghívni a születésnapi bulijára, egyetlen ártatlan mondata mindent megváltoztatott. Egy nő nevét említette, akiről addig sosem hallottam, és ettől a világom feje tetejére állt. Egy hét múlva találkoztam az illetővel – és az életem már sosem lett a régi.
A férjemmel, Péterrel tíz éve vagyunk együtt, ebből hét éve házasok. Egy rendkívüli ember: kedves, szorgalmas, bár kissé szétszórt. Soha nem kételkedtem benne – egészen mostanáig.
Idén Péter elvesztette az állását. Amíg ő az új munkát kereste, én plusz órákat vállaltam, hogy fenntartsuk magunkat. Nehéz időszak volt, de megoldottuk. Az öt éves kislányunk, Nóri imádta, hogy több időt tölthetett apával. Péter számára ő igazi szuperhős volt.
Minden rendben ment – egészen addig, amíg el nem kezdtük Nóri szülinapjának szervezését. Egy este, amikor a vendéglistát véglegesítettük, Nóri szavai teljesen felkészületlenül értek.
– Anya, meghívhatjuk az aranyos nénit is, aki apához szokott jönni, mikor te dolgozol? – kérdezte csillogó szemmel.
Megdermedtem, de igyekeztem nyugodtan válaszolni.
– Milyen nénit, kicsim?
– Tudod, a hosszú hajú nénit! – mondta lelkesen. – Olyan kedves, mindig megöleli apát, amikor elmegy. Jöhet a bulimra?
Erőtlen mosollyal bólintottam.
– Persze, meghívhatod.
Aznap éjjel alig aludtam. Ki lehet ez a nő? Talán csak Nóri képzelődött? Vagy létezik egy igazság, amivel még nem tudok szembenézni? Úgy döntöttem, nem konfrontálódok Péterrel, inkább megvárom, hogy megjelenik-e az a titokzatos vendég Nóri szülinapján.
A napok teltek, Nóri pedig egyre izgatottabb lett.
– Az aranyos néni azt mondta, eljön! – mesélte vacsoránál, miközben Péter mit sem sejtve jókedvűen csevegett velünk.
A buli napján feszült voltam. Barátok és családtagok töltötték meg az otthonunkat, gyerekzsivaj szűrődött ki a kertből, Nóri ragyogott a boldogságtól. De én csak az ajtót figyeltem.
A csengő megszólalt.
Az ajtóban egy huszonéves, hosszú hajú, félénk mosolyú lány állt, kezében egy kis ajándéktáskával.
– Szia, Lili vagyok. Nóri szülinapjára jöttem.
Mielőtt válaszolhattam volna, Nóri már sikítva szaladt hozzá:
– Ő az! Anya, ő az! Apa barátnője!
Behívtam Lilit, és óvatosan a kert felé kísértem, ahol Péter volt. Mikor meglátta a lányt, az arca elsápadt.
– Lili – motyogta rémült arccal. – Nem gondoltam, hogy tényleg eljössz.
– Beszélnünk kell – szólaltam meg határozottan, és a konyhába vezettem őket. Miközben Nóri vidáman játszott a barátaival, szembefordultam a két emberrel.
– Ki vagy te, és mi folyik itt?
Lili Péterre nézett, majd rám.
– Én… én Péter lánya vagyok.
Mintha egy vonat gázolt volna el.
– Tessék?
Péter mélyet sóhajtott, vállai megrogytak.
– Lili az én lányom, még azelőtt született, hogy találkoztam volna veled. Nem is tudtam a létezéséről, egészen néhány hónappal ezelőttig. Az anyja nem mondta el nekem. Idén év elején halt meg, de mielőtt elment, elmondta Lilinek, ki az apja. Lili megkeresett, hogy találkozhasson velem.
Lili szemében könnyek csillogtak.
– Sajnálom. Nem akartam bajt okozni, csak meg akartam ismerni az apámat.
Péter folytatta:
– Amikor először találkoztunk, kértem, hogy csináltassunk DNS-tesztet. Aztán kiderült, hogy tényleg az én lányom. Azóta próbáltam kitalálni, hogyan mondjam el neked.
– És Nóri? – kérdeztem élesen. – Miért ő tud erről előbb, mint én?
Péter lesütötte a szemét.
– Lili néhányszor meglátogatott, mikor dolgoztál. Nóri… hát, ő Nóri. Az első perctől kezdve szerette.
Mély levegőt vettem, próbáltam feldolgozni a helyzetet.
– Péter, az ilyen titkok nem oldódnak meg maguktól. Ezt el kellett volna mondanod.
– Tudom – ismerte el bűnbánóan. – Csak féltem. Nem akartalak megbántani.
Azóta lassan rendezzük a dolgokat. Péter és Lili kapcsolatát nem akadályozom, de azt is világossá tettem, hogy a házasságunk alapja az őszinteség kell, hogy legyen. Ez az időszak fájdalmas volt, de végül egy új családot kaptunk – olyat, amelyik talán még erősebb is, mint azelőtt.