Sokan tapasztalják, hogy a gyerekek különösen szoros kapcsolatot alakítanak ki az anyai nagymamájukkal – és ez nem csupán érzelmi kérdés. A tudomány szerint ennek genetikai és biológiai okai is vannak, amelyek magyarázatot adnak arra, miért hasonlítanak az unokák olykor jobban a nagymamára, mint saját szüleikre.
Kutatások igazolják, hogy az anyai nagymama és unokája közötti kapocs nemcsak érzelmi, hanem genetikai szinten is különleges. A genetikai öröklődés során ugyanis gyakran kimarad egy generáció, így a gének közvetlenül a nagyszülőtől kerülnek az unokához – különösen az anyai ágon.
A szakértők szerint az anyaméhben örökölt gének egy része közvetlenül az anyai nagyszülőktől érkezik, így nem meglepő, ha az unoka mosolya, szemszíne, testfelépítése vagy akár egy anyajegye a nagymamát idézi. De nemcsak külső jegyekről van szó: a csontozat, izomfelépítés, sőt, akár öröklődő rendellenességek is származhatnak az anyai nagymamától.
A különleges kapocs azonban nem áll meg a genetikánál. A gyermekek gyakran az anyai nagymama érzelmi világát is „továbbviszik”, így sok esetben megfigyelhető, hogy hasonlóan reagálnak bizonyos helyzetekre, vagy egyszerűen könnyebben értik meg egymást.
Ez magyarázza azt is, hogy az unokák gyakran természetes bizalommal fordulnak az anyai nagymamájukhoz, és könnyebben megnyílnak nekik. A közös vonások, a hasonló gondolkodás és érzékenység mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a kapcsolat sokszor életre szólóan különleges marad.
Nem csoda hát, ha a családi fotóalbumokat nézegetve valaki egyszer csak felkiált: „Pont, mint a nagyi!” – a tudomány szerint ez nem véletlen.