2026-03-01 12:51:39

VÉGE! Belesajdul a szív, olyan rossz hír jött Bruce Willisről! - Szívfájdító közleményben tudatták a világgal:

Belesajdul a szív, olyan rossz hír jött Bruce Willisről! Bruce Willis állapota nagyon gyorsan romlik. A Die Hard sztárja az év elején hivatalosan visszavonult a színészettől, miután afáziát diagnosztizáltak nála (ez egy olyan állapotot, amelyben egy személy elveszíti a beszédkészségét és mások beszédének megértését, és az ok általában az agy nyelvi központjainak károsodása). Most friss hír jött: Bruce Willis betegsége visszafordíthatatlanul és gyorsan előrehaladt – írja a Secret life of Mom.

 

Eközben Willis volt felesége, Demi Moore – akivel 11 évig voltak együtt, és aki három lányt szült neki – még közelebb került hozzá és jelenlegi feleségéhez, Emmához. – Állandó kapcsolatban állnak Demivel – árulták el az 57 éves színészhez közel álló források. – Mindent megtesz, hogy időt tölthessen vele. Amikor fizikailag nem tudnak együtt lenni, felhívja telefonon, hogy hallja a hangját.” Mivel Bruce Willis nem tudja kifejezni magát, és nem érti, amit mások mondanak neki, Emma Williams úgy próbál segíteni neki, hogy valamiféle szószólója lesz – írja a kiadvány. – Bruce nem tud sokat beszélni, és sajnos nem sokat ért abból, amit mások mondanak neki. Emma lett a hangja – árulták el a források. – A betegség előrehaladása a családban is nyomot hagy az ünnepeken. Vannak pillanatok, amikor visszaváltozik a régi Bruce-szá, de egyre kevesebbszer. Úgy tűnik, egyre jobban eltávolodik tőlük, és ez összetöri a szívüket – tette hozzá a forrás. Sajnos igaz a hír: Sylvester Stallone a közelmúltban szintén így nyilatkozott kollégája és barátja, Willis állapotáról: „Bruce tényleg valami nagyon nehéz dolgon megy keresztül. Gyakorlatilag képtelen kommunikálni. Megöl ez az egész, annyira szomorú.”

„Az oldalon megjelenő egyes szöveges és képi tartalmak mesterséges intelligencia segítségével készülnek vagy kerülnek szerkesztésre.
A tartalmak nem minősülnek orvosi, egészségügyi vagy pénzügyi tanácsnak, tájékoztató jellegűek.
A publikálás előtt emberi ellenőrzés történik.”