2026-03-01 04:39:59

Atyaég, mi történt Tóth Gabiék otthonánál?! Ezt látták

tothgabiotthona381

Még augusztus 22-én történt az eset: Tóth Gabi éppen altatni akarta a kislányát szentendrei otthonában, amikor arra lett figyelmes, a szomszédja egy lesifotóssal veszekszik.

Az illető állítólag a kerítésére is felmászott, ami miatt az énekesnő okkal érezhette, megsértették az intim szféráját.

Az Origo cikke szerint így határozott kijelentést tett: “Megteszem a jogi lépéseket.” – írja a naphire.hu. A

portál utána is ment a dolognak, megkereste Dr. Magyar György, ügyvédet, mondja el, milyen vétségnek, bűncselekménynek számít a dolog: Hirdetés

“Bár a Büntető Törvénykönyvben a vonatkozó tényállás nem kifejezetten az ilyen esetekre van konstruálva,

azonban a fotós cselekménye akár alkalmas lehet a tiltott adatszerzés bűncselekményének

megvalósítására, mivel a lakásban történtek technikai eszközzel való rögzítésére került sor” – mondta a

megkeresésére Dr. Magyar György, aki hozzátette: bizonyítottság esetében akár három év börtönt is

kiszabhatnak az elkövetőre. Ugyanakkor információink szerint Gabi akár jelentős “kártérítést” is kaphat.

„Az oldalon megjelenő egyes szöveges és képi tartalmak mesterséges intelligencia segítségével készülnek vagy kerülnek szerkesztésre.
A tartalmak nem minősülnek orvosi, egészségügyi vagy pénzügyi tanácsnak, tájékoztató jellegűek.
A publikálás előtt emberi ellenőrzés történik.”